Álom jár...

2006. október 30., hétfő
 

Mint gyermek, aki bosszut esküdött
és felgyujtotta az apai házat
s most idegenség lepi, mint a köd,
s csak annak mellén, aki ellen lázadt,


tudná magát kisírni, elfödött
arcát mutatni szabad mosolyának, -
oly reménytelenül erőlködök,
hogy könnyeimre: erényre találjak.


Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megríkasson engem,
kuporogva csak várom a csodát,


hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben!

(József Attila:  Mint gyermek...)






2006. október 28., szombat
 
 
  
Nagy László: A tengerész álma 

Egy csillagot hazai parton sáfrányhajút
imádok én odakötök álmot hajót
s ha laskafehér vitorlát eléd eresztek
bókolok neked gyönyörűm dehogy a szesznek
majd rézoxid-orrom hófehérkévé varázslom
viszem eléd csupa tengergöröngy-pofámon
attól a perctől nincs közöm disznó szavakhoz
mert eljutva hozzád megtérek igaz magamhoz
angyali dalhoz kalácsos karácsony-este
pilézzen hó a férfinyomort kirekessze
s mint kire szerelem édesen nagy súly esett
Bermuda-háromszögedben elsüllyedek







 

„Gyermek lennék, ámde fáj az emlék.
Csalán csíp, apró ujjaimban szálka.
S az eperfán nagyon magas a lomb.

Vagy talán szíves bolond lehetnék
s élhetnék fenn a sárga házban sárga
virágok közt, nyakamban kis kolomp...

S csak nézelődöm. Itt az árok.
Járok, tünődöm, állok, ujra járok.
És egyre hosszabb telekre várok.”

(Radnóti Miklós)





2006. október 26., csütörtök
 




Szarka Tamás:   Tánc a  hóban  






 

KARAFIÁTH ORSOLYA
LEGSZOMORÚBB VERS A TÉLRŐL


Ha kedved tartja, alhatnál tovább.
Vagy kelhetsz is. Ez mindegy voltaképp.
A tél már itt van, s lassan teljesedve
betölti léte minden szegletét.


Túlfűtött reggel, mint Szicíliában -
a fény színébe mártott tengerek.
De szádhoz érve más íz sója lep meg:
kiszárít, s közben át se fűszerez.


Eszedbe juthat Párizs, Róma is,
amit nagyon szeretsz, egy régi ház -
az évszakot, mert múlni úgyse tudna,
saját jegébe így olvasztanád.
Aztán az erkély; szinte meztelen
a fagy, ahogy álmos bőrödhöz ér.
Azt hinnéd, most másodszor is felébreszt,
pedig csak érti, álma hogy legyél.


Közben gondolsz ezt-azt az őszről is -
olyasmit, mintha nem múlt volna el.
Mesét kreálsz a szörnyű Zúzmadárról,
s rájössz, miért nem tudsz még félni sem.


A teljes tél már nem borzongató;
áttetszve, nélkülözve birtokol.
A teljes télbe újabb tél vegyül,
s te benne élsz, de mint ki nincs sehol.





2006. október 25., szerda
 




József Attila:  Ha a hold süt...

Ha a hold süt, a néma, siron tuli fény,
álmomba' kinyilnak a termek.
Kioson, kenyeret szel a konyha kövén
s majszolja riadtan a gyermek.

Csak a léghuzat ismeri - alszik a ház.
Les nagy szeme, reszket a térde.
Zsirok és köcsögök teje közt kotorász,
surranva, mint az egérke.

Ha belé-belereccsen a szörnyü kredenc,
ajkára repül kicsiny ujja:
könyörögne az irgalomért, de a csend
zord kürtje a zajt tovafujja.

Ez a zaj, ez a kín, e világrecsegés
nem szűnve, dühöngve növekszik.
Belesáppad a gyermek, elejti a kést
és visszalopódzva lefekszik...

Mire ébredek, ég a nap, olvad a jég,
szétfeccsen iromba szilánkja,
mint déligyümölcs-kirakat üvegét
öklével a vágy ha bevágja.

Elalél a fagy istene, enged az ég.
Már unja az ördög a poklot,
ideönti a földre kövér melegét -
zöld lángba borulnak a bokrok.






2006. október 24., kedd
 


A térképen Belső-Somogy
a szívben a hely és idő
ahonnan így-úgy mérhető
hogy ki vagyok ha az vagyok

egyébként ég föld állatok
szülők törvények temető
a saját közös tekenő
amely akkor sem úgy mozog

boldogok voltunk boldogok
soha annyi fölös erő
olyan közel volt a jövő
hogy nevettünk ha csillogott

a világnak négy sarka volt
és mind a négy elérhető

(Bertók  László:  A világnak négy sarka volt)






2006. október 19., csütörtök
 



Nem lehetsz másé. Homályos magadból
én véstelek ki, hogy a fénybe lépj.
Tudom, ami agyadban rejtve tombol
s eleven hasad forró bensejét.
Nem tudlak többé kitörni magamból,
minden sejtemben ott nő a tiéd.
Nem is a múlt, mi minket összekapcsol,
de minden eljövendő kétes év.
Nem csak, mi vagyok, az is téged gondol,
ami sohasem tudtam lenni még.
Hallod? Törzs reccsen, levél peng, szirom hull,
ezer eleven rost hasadna szét.
Mint a földből kirántott gyökerek,
oly hasztalan a testem nélküled.


(Somlyó György)








 

Weöres Sándor:  Rongyszőnyeg

21.


Te égi gyerek, hogy nyomra lelek
s meglátlak a földön végre:
sose hittem én, hisz e táj szegény,
síkos, becsapós a reménye.

Idők elején álmodtalak én
virág-ölü mennyei kútnál,
fény sávjai közt, tűz ágai közt
féltő szívemben aludtál.

S egy Hölgy, akinek fejéke a Hold
s négy szörny a ruhája fodra:
áldó-szeliden szemedre hajolt
és megcsókolt mosolyogva.

Ó mennyi öröm az égi körön!
véltem, nem lesz soha vége!
Most sorsom a föld, hol a vágy üvölt,
s tajtékzik a kínok mérge.

Te égi gyerek, te angyali-jó,
mért jöttél szökve utánam?
Óvd lépteimet, mert sűlyedek, ó,
sűlyedek az éjszakában.



 



2006. október 18., szerda
 

József Attila: Önarckép

Dacos, vad erdő sűrű nagy hajam.
Már meggyötörte asszonyujj viharja,
Forró száj baglya néha megzavarja.
Alatta zúg a gondolatfolyam.

Milyen mély medrű, nem tudom, de mély.
Hitek szirtjét bús iszapjába mossa,
Nagy homlokom a Vaskapu-szorossa,
Hol rég utat vágott a szenvedély.

Zord partján - csókhíd szépen szökne itt,
Melyen portyázni víg asszony-tatár megy -
Örök-zsibongó, vijjogó madárhegy:
Sötét gond rakja barna fészkeit.

Szivemben vágyhegylánc, jaj-kráteres;
Még forró, fülledt nyár vonaglik völgyén
S dermedt, havas csúcsán "Ember"-t üvöltvén
Egy őrült lélek máglyákat keres!






2006. október 15., vasárnap
 


Kányádi Sándor:
Felemás őszi ének


építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja


ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak






2006. október 14., szombat
 

Weöres Sándor :  Őszi éj a mezőn 

A föld színe távol
ezüst és acél.
Lombok illatától
részegül a szél.

A csillag forogva

hinti énekét.
Elsápad a boglya.
Feketül a rét.

A Hold kék kehelybe

sírja bánatát.
Holt madarak lelke
leng a légen át.






2006. október 13., péntek
 


Szarka Tamás: Október

Pedig még ingujjban kimenni útra...

- ránc forró szemeden, pirosult levelen -
pedig még úgy látszik, nem kerül sorra,

pedig még tüdeink nagy levegője...
- kiborult nevetést, tünemény szomorú -
pedig még úgy látszik, nem csomagolja,

pedig még azt hinném, érintlek újra
- napon át szemünkbe október szíve lát -
lehet, most vesztelek örökre múltba.






2006. október 12., csütörtök
 

 

 







 

Pilinszky János:  Távozó sereg

Hiába kutatsz, nem látsz zászlót
sötét kezemben, hűs sisak
se nyomja fürtöm. Nem fogadta
a készülő sereg fiad.

Te hittél bennem, és én benned,
s most nem felejtem már soha,
hogy fegyverkeztem és hiába,
fülembe tép a mostoha,

a drága kürtök búcsuzója,
belém hasít és meggyötör.
Kibomlok, gyenge ág a szélben,
a szív utólszor tündököl.

Utolsót lobban ifjúságom,
s kiolt a vak önkívület.
A többiek nyeregbe szállnak.
Hideg a hajnal és süket.

Mi lesz velem most? Nézz szemembe.
Ha nem te, hát ki szánna meg?
Te nem lehetsz, te nem vagy rosszabb,
te jobb vagy, mint a többiek!

Ha megszültél, most nézz szemembe,
ha szeretsz, most meghallanád,
mit én már mindörökre hallok:
a távozó sereg zaját.





2006. október 7., szombat
 

NAGY LÁSZLÓ: Virágok, veszélyek


Széllel, fűvel haragos napvilág,

izgalmak szilaj nevelője,
medve-álmom gyilkosa, gyere már,
hadd öltözök fel ünneplőbe.

Szívjak szerelem-fertős levegőt
zajban, viharzó fényben állva –
valami lázas zenebona kell
s lezuhan szívem dérszakálla.

Csak jókedvem fagyott el, nem a hit,
még fordítom sorsomat jóra,
kesely orcámon pirinyó sugár,
nekem viharkeltő ciróka.

Jőjj rám, te boldog rázkódás hamar!
Ha élek, hát legszebben éljek.
Gyönyörű, ha féktelen szól a szám:
nyílnak a virágok, veszélyek.






2006. október 6., péntek
 


4


kék

év





 






2006. október 3., kedd
 


Ó nyögnek a fenyők és csúcsuk összeér
S közöttük fönn jajong a mérges déli szél
S a zúgó éjen át vadúl kacagva kóbor
Tündérraj harsonáz a szomszédos folyóból
Attis Attis Attis illetlen s tiszta báj
Téged csúfolnak ők nevedtől zeng a táj
Mert fáid egyikét gót szélvész dönti ép le
Mint antik had riadt erdő fut új vidékre
S hogy forduló fenyők lándzsái hajlanak
Sötétbehullt faluk töprengnek hallgatag
Mint szűzek aggok és költők s akár a szikla
Oly némák bárki jő s hallgatnak hogyha vad
Keselyü csap le majd alvó galambjaikra

(Guillaume Apollinaire: Az éji szél)






2006. október 2., hétfő
 


Tóth Árpád: Őszi kérdés

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?


És fájt-e, amíg nézted a nyárfást révedezve,
Hogy reszket agg fejük, az ezüstösfehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már szeptember, a nagy szénásszekér?


S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!


S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?