Nagy László:  Ajándék

… és íme, ha én vagyok én, ha vérem,
ha leheletem újra enyém, -
ágbogas gímként, karácsonyian,
megindul hozzád az ének.

Ajánlom lármátlan iramát
kitárt kapuidnak, ajánlom
a káprázatot, mert a havakba
lezuhanó nap láz-bábjaival
telepillogom ága-bogát -
tőrt, se revolvert nem kötök rá,
lerontottam régen dühöm címerét,
csak jó emlékből koholt cicomát
küldök, ajánlom nyaram inait,
remek ölelésre a sugallatot,
nagyfejü rózsán egy puli haját -
ajánlom neked földrengéses
arcom egy megmenekült mosolyát.

József Attila:   Világosítsd föl

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dõlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemõre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlõre,
növeszti körmét és fogát.

J. A. a Dunánál

a rakodópart alsó kövén ült
fölötte a nyári nap kövérült
nézte hogy úszik el a dinnyehéj
bár magas volt a vízállás sekély
a kéj tudvalevő hogy ő egész
népét és nem középiskolás fokon
tanítja majd no ez kissé merész
elképzelés volt mert a nép zokon
veszi ha kioktatja egy költő
félig székely vagy tán egészen az
mi egykor igaz volt már nem igaz
szétesett világot örökölt ő
sajnos a kabát is szakad tovább
s egyre ostobábbak az ostobák

(Fecske Csaba)

Radnóti Miklós:   Mivégre

Felnőtt vagy, - szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak! balra Kína
és jobbra lóherés, örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fú a szél? -
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
"Csak ülj a földre és beszélj az égre."
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.

pedig volna még 
volna még valami 
mondanivalóm 
a nyíló nárcisz- 
mezőkről például 
az alkonyi szélben 
riadtan lobogó 
hegyi füvekről 
a hegyekről a folyókról 
égről földről 
a tengerekről 
az óceánok alatt 
vergődő tűzhányókról 
a szerelem végtelen 
napéjegyenlőségeiről 
amikor az idő is 
ellankad mint a patak 
ha szomját oltja 
benne a szarvas 
egyszóval kettőnk 
dolgáról az emberiség 
nevében volna még 
talán volna még 

(Kányádi Sándor)

NEL MEZZO ...

az emberélet útjának felén
még nem tudom, hogy hova is jutottam.
köröttem csönd, és azt is csak nyomokban
látom, mit magzatkorom éjjelén,

hogy a létért nagy árat kell fizetni:
testet kell húzni, csontot és velőt,
mit úgy megszoksz, hogy nem marad erőd
az út végén egy sóhajjal levetni.

állok a ködben, sehol semmi támasz,
tán egy-két illat, ami ismerős,
de hogy hazajutok, már nem hiszem.

meg kéne állni, megfordulni, ám az
ösztön, a vágy az újra túl erős,
csak sodródom a sűrű semmiben.

(Kiss Judit Ágnes)

2011. október 28., péntek J. A. a Dunánál a rakodópart alsó kövén ült fölötte a nyári nap kövérült nézte hogy úszik el a dinnyehéj bár magas volt a vízállás sekély a kéj tudvalevő hogy ő egész népét és nem középiskolás fokon tanítja majd no ez kissé merész elképzelés volt mert a nép zokon veszi ha kioktatja egy költő félig székely vagy tán egészen az mi egykor igaz volt már nem igaz szétesett világot örökölt ő sajnos a kabát is szakad tovább s egyre ostobábbak az ostobák (Fecske Csaba)     deepblue :: 18:48 2011. október 26., szerda     Radnóti Miklós:   Mivégre Felnőtt vagy, - szólok undorodva néha, és nem segíthetsz rajta, lásd be végre. Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor, csak ülj a földre és beszélj az égre. Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína. A szék lábától, nézd csak! balra Kína és jobbra lóherés, örök vadászmezők. Ó, hol vagy régi, indiáni gőg? nem érdekel már, honnan fú a szél? - Az ember egyre vénül, verset ír, tanít... "Csak ülj a földre és beszélj az égre." S nem ül le. S nem beszél. Felnő és azt se tudja, hogy mivégre. deepblue :: 20:34 2011. október 19., szerda       pedig volna még volna még valami mondanivalóm  a nyíló nárcisz-  mezőkről például  az alkonyi szélben  riadtan lobogó  hegyi füvekről  a hegyekről a folyókról  égről földről  a tengerekről  az óceánok alatt  vergődő tűzhányókról  a szerelem végtelen  napéjegyenlőségeiről  amikor az idő is  ellankad mint a patak  ha szomját oltja  benne a szarvas  egyszóval kettőnk  dolgáról az emberiség  nevében volna még talán volna még (Kányádi Sándor)   deepblue :: 21:56 2011. október 13., csütörtök NEL MEZZO ... az emberélet útjának felén még nem tudom, hogy hova is jutottam. köröttem csönd, és azt is csak nyomokban látom, mit magzatkorom éjjelén, hogy a létért nagy árat kell fizetni: testet kell húzni, csontot és velőt, mit úgy megszoksz, hogy nem marad erőd az út végén egy sóhajjal levetni. állok a ködben, sehol semmi támasz, tán egy-két illat, ami ismerős, de hogy hazajutok, már nem hiszem. meg kéne állni, megfordulni, ám az ösztön, a vágy az újra túl erős, csak sodródom a sűrű semmiben. (Kiss Judit Ágnes) deepblue :: 19:51 2011. október 9., vasárnap Weöres Sándor: A másik élet Ez a másik, ez a világosabb suhanás nem adatik csak a nádszál-rengetegben s az ingatag erdőn, amikor az ember már madár és lemondott a külön pohárról túl az eszmélkedésen, a levegő tudása nélkül űrbe meríti szárnyait. deepblue :: 22:02 2011. szeptember 30., péntek     R.I.P.       deepblue :: 0:12 2011. szeptember 27., kedd József Attila:   Emberiség   Óh emberiség, kit törött anyám szenvedni szaporított és nem értett! Nem rettenek születni ujra érted, te két milliárd párosult magány! Láttalak sírni a folyók fagyán, mint gyermeket, kit a jég tüze sértett; láttalak ölni, halni s mint nem éltet, tündökölni nagy egyházak falán. Hegyen láttalak és lapulni ólnál - szerencsétlen, ki úgy élsz, mintha volnál, megérdemled, hogy atyád a halál! Vértelen arravársz, hogy véred ontsák s föl-fölmutat a társuló bolondság, mely téged minden kínban megtalál. deepblue :: 5:11 2011. szeptember 22., csütörtök Baka István EGY JÓZSEF ATTILA-SORRA A dallam nem változtat szövegén. Kétezer éves már a régi nóta: a tű fokán jutsz a paradicsomba, s nincs boldogabb, mint a lelki szegény. Hogy átláttál az Írás szövetén? Csak Maya fátylán! Épp olyan csalóka a menny is, mint a föld, bár fönn a csolnak a hold, és fényből szőtt a szövevény. A kín a hóhért üdvözíti csak: átbújtak Krisztus lábán-tenyerén a vasszögek - tevék a tű fokán. De fellázadnak egyszer a szavak, és ha a dallam nem fog szövegén, a szöveg változtat majd dallamán. deepblue :: 21:04 2011. szeptember 18., vasárnap Hommage à K. Á. A magyar választás napján „Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ…” (József Attila) Ó, sajtó-szennyben fuldokló magyar nyelv, Te szláv és germán indulókba tört! Ó, gépesített sztyeppék napja-perzselt, Ó, nép, mely már szemet lesütni sem mer, S már nem fontol, ha szólnia muszáj; Német-, zsidó-, szlávsors taposta föld! De rettegéstől fénylő, hetyke szemmel — Hogy szemenköpjék — hosszú sorba áll, S nem hazudik ügyetlenül dadogva, De parancsra folyékonyan hadar, — Új toborzókra, új szégyen-dalokra Idomított, alávaló magyar! Hogy is volt? Megbűnhődve a jövendő S a mult is azzal, ami eddig ért? Ez nem elég! Minden elkövetendő És elkövetett aljasságodért Igazol ez a nap és majd teérted Száll perbe némító érveivel: Bolond volt vagy bitang volt, aki téged Ítélt s ezután még ítélni mer. Milyen új bosszú, gyáva bűn jöhet még? De akkor sem tudok mást vallani: Csak a közöny, aljasság, jóra restség Őríz, ha őrízhet még valami! (Vas István) deepblue :: 18:15 2011. szeptember 10., szombat   Amy Winehouse & Paul Weller: Don't Go To Strangers         deepblue :: 8:08 2009. november 5., csütörtök Tóth Krisztina:  HÁLA-VÁLTOZAT Arany színekben játszó szén szavak, Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok, boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok, zümmögi halkan, csak tűzzel szabad, Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne, Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc, Kormos Vas bongna, izzana a rács, mennyi kanyargó seb, mi nem heged be, s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz- J. A. szájából érdes volt az élet, Petri szájából szép volt a pimasz: bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek, torkomban hangjukkal, de semmi az, ha tőlük éghet éneke az énnek.     deepblue :: 19:21 2009. október 4., vasárnap Somlyó György: József Attila Így látlak, ahogy egyszer láttalak: nagysietősen bújva köpenyedbe s kalaplengetve búcsúztál, te hetyke, mint akit vár a kósza pillanat. Pedig már rég mázsás magány alatt torzult lágy arcod szögletes-merevre, és nem várt senki más, csak a sinekre tétován tolató tehervonat. Mert nem alkudtál! soha fel nem adtad a boldogság jogát, bármily nehéz lett. Nem szolgáltál nyomorító hatalmat, se öncsonkító, zord képzelmeket. Mint árulást, szégyelted szenvedésed – ráborítottad hetyke köpenyed. deepblue :: 8:17 2009. szeptember 25., péntek Orosz István:  Fecskeszárnyak (Gerzson Pál festménysorozatához) A parti fecske röpte íve által Kimetszett táj-darab az égbe szárnyal, És túlhevült planétaként remegve Csak áll a fény, akárha teste lenne, Egyetlen tömbben, és oly súlyosan, hogy Fölpúposul a menny, aztán alárogy; Csak transzparenciák, csak áthatások, A kadmium a gézen átszivárog, És fénytörés csak, és a fénytörésben Már szinte látni, vagy nem látni mégsem, Csak sejteni és emlékezni rája: Ez volt a színek ős-alkímiája; Mindegyik rész az egészet idézi, A táj a tájban nem-euklidészi, Egy régi évszak színe hull alá ma Haránt a Rókarántó homlokára, S a vászon másik oldalán az égbolt Fényszítta szőke színe néha kék volt, Azúr, kobalt, cián, cinóber, umbra, Elmúlt nyarak ecsetjén váltogatva; S a fecskeszárny kaszálta kósza karcok Kimetszik újra, s éppen azt az arcot; A formák közt a távlattanra látni, Az édenkertig nézhet vissza bárki, S a szemsugár, akár a húr feszül meg Orsóin ott a lüktető időnek.     deepblue :: 18:44 2009. szeptember 22., kedd József Attila:  Ezüst élet Ne bántsatok, ha most rossz vagyok, Ha most kicsit halkabban élek. Halkabban élnek a felhők is, Meg a halottak, meg a rétek. Győzni épp oly szép, mint a virág, De én az uccákon lődörgök, Vagy esőt hallgatok szobámban S nagyon hallgatok, hogyha dörgött. Ezüstös lesz majd nagy szivetek, Bárha a győzők ti maradtok, Zászlótok is ezüstté őszül S egyszer győzni is elfáradtok. Csatazaj mögött eljön halkan Hozzátok is az ezüst élet. Nagyon halkan élnek a felhők, Meg a halottak, meg a rétek. - Nagycsöndű, komoly kisértet kisér S hová lépek, kibú a föld alól - Az árnyékom, mely mindenütt követ S találkozunk is egyszer valahol. Olyan szép dolog elfáradni és Pihenni, mit nem ad se harc, se más, Kedves árnyékban leheverni, le S bennünk eleve ott a fáradás. Bennünk eleve ott a fáradás, Mely a szűz hónak testvére lehet - Ha nagyon fázik már a föld, lehull, Csak hull a hó s új tavaszig befed. Egy télestén a földet csöndesen Betakarta a fáradtság, a szent, Az én szavammal együtt, hisz az is Végtelen hideg világban kereng.     deepblue :: 20:04 2009. szeptember 19., szombat Pék Pál :  Váróterem Próbálj a füstön áthatolni! Homályában részeg dadog. Köpés, csikkek hűlnek vackán, föltoluló bitang napok. S künn az éj a tar füzesben. Hold tavában tört vagon árnyéktalan suhan át volt síneden e hajnalon. Vesszőnyi fák közt robog egyre néma lelkek városába, mocsáron túl, és belevész a hívogató pusztaságba. Nem áll meg soha, meg nem áll. Valahol mégis van helyed: a legutolsó kocsi, hova elszökött, ki nem szeret. Várd ki a sorod, mint aki sárkányokkal álmodott, s hűdött nyelvét becézik most várótermi angyalok. Mert útra kelünk sorra mind, kik elhisszük, hogy van tovább, hogy bomlottan az álomvonat hazug tájon robog át, s hogy fülkefényben gubbasztva is megértjük, hogy megmarad, mit el nem téphet szívünkből se föld, se ég, se húnyó nap. deepblue :: 9:20 2009. június 30., kedd József Attila:  KÉT VERS, KERTRŐL 1 Új borzongást gondolt ki a kert hozzámvalót és énekeltetőt tudott engem és öltöződve várt és én szívét még nem láttam előbb legszebb fáit dombra küldte fel hogy zúgjanak ha kél a homlokon s vízig hajolva mosták gyökerük kik elémjöttek völgyi útamon völgyi úton érek égbe én de ezt a dombot én nem engedem elpusztíthat már választott veszély itt pusztul el a kert a szívemen. 2 Szeretem és szeretnek nagyon szőke ajándék hibás uzsora csengő habok s a tompa por de már por nem szállhat a szívemig soha tükröm mögé faháncsot teszek kirakom fűvel: itt járt valaki hajába szalmaszálat fútt a szél és itt egy ág vigyázva húzta ki most meg elmegyek a fák közé az erősök pálcáját letöröm három virágot ütök el vele hogy illatozzanak az övömön. deepblue :: 13:24 2009. június 6., szombat WEÖRES SÁNDOR VEZEKLÉS Ó tiszta ég derűs, komoly magánya! ó távolságtól kékült levegő! oly messze vagy, hogy a lent-lebegő madárka kettős-ívű gyönge szárnya reád-tapadtnak látszik, te hatalmas. Valaha voltam én is oly magam, mint te. S véltem: mint te, oly boldogan sivár s érdektelen leszek s nyugalmas. De csendemet a cécóért eladtam. Véltem: csak kóstolom az életet s látom: a lét a habjaiba vett és több van már fölöttem, mint alattam. Mosoly helyett röhej rángatja számat, mert pillanatnyi bűnök gőze hajt, nem a magányt vágyom, de a ricsajt. Te balga szűz, olajodért a bánat jókor van még? - Nagy ég, ne légy sötét: leszek-e még, mint te, oly tiszta pálya, melyre egy vércse vagy pacsirta szárnya rajzolja a mosoly kettős ivét?   deepblue :: 19:17 2009. január 27., kedd NAGY LÁSZLÓ: Virágok, veszélyek Széllel, fűvel haragos napvilág, izgalmak szilaj nevelője, medve-álmom gyilkosa, gyere már, hadd öltözök fel ünneplőbe. Szivjak szerelem-fertős levegőt zajban, viharzó fényben állva - valami lázas zenebona kell s lezuhan szivem dérszakálla. Csak jókedvem fagyott el, nem a hit, még forditom sorsomat jóra, kesely orcámon pirinyó sugár nekem viharkeltő ciróka. Jőjj rám, te boldog rázkódás hamar! Ha élek, hát legszebben éljek. Gyönyörű, ha féktelen szól a szám: nyílnak a virágok, veszélyek. deepblue :: 19:55 2008. december 25., csütörtök József Attila:  Csend Riasztó, mint a fölmorajló tenger És mint a végtelen hó épp olyan. Álarca mélyén bús Halál rohan - Jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember Remegve ejtem lelkemet elébe. A szívem hallgatom - kopog-e még? És megunom ez egyhangú zenét, Pedig de jó, ha ver és nincsen vége. Úgy érzem, mintha ingoványon járnék És jaj süpped alattam a talaj, De bennem még ellentállás szaval, De fülemet betömte. - Ó, mi vár még Reám, ki immár néma, hangtalan. - Fejem lehajtva megadom magam. deepblue :: 20:36 2008. december 15., hétfő József Attila: NEM EMEL FÖL   Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva. Fogj össze, formáló alak, s amire kényszerítnek engem, hogy valljalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben. Tudod, szivem mily kisgyerek - ne viszonozd a tagadásom; ne vakítsd meg a lelkemet, néha engedd, hogy mennybe lásson. Kinek mindegy volt már a kín, hisz gondjaid magamra vettem, az árnyékvilág árkain most már te őrködj énfelettem. Intsd meg mind, kiket szeretek, hogy legyenek jobb szívvel hozzám. Vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám. deepblue :: 18:12 Régebbiek | Végére »

Weöres Sándor: A másik élet

Ez a másik, ez a világosabb
suhanás nem adatik
csak a nádszál-rengetegben
s az ingatag erdőn,
amikor az ember már madár
és lemondott a külön pohárról
túl az eszmélkedésen,
a levegő tudása nélkül
űrbe meríti szárnyait.

József Attila:   Emberiség

Óh emberiség, kit törött anyám
szenvedni szaporított és nem értett!
Nem rettenek születni ujra érted,
te két milliárd párosult magány!

Láttalak sírni a folyók fagyán,
mint gyermeket, kit a jég tüze sértett;
láttalak ölni, halni s mint nem éltet,
tündökölni nagy egyházak falán.

Hegyen láttalak és lapulni ólnál -
szerencsétlen, ki úgy élsz, mintha volnál,
megérdemled, hogy atyád a halál!

Vértelen arravársz, hogy véred ontsák
s föl-fölmutat a társuló bolondság,
mely téged minden kínban megtalál.

Hommage à K. Á.

A magyar választás napján

^{„Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ…”
(József Attila)}

Ó, sajtó-szennyben fuldokló magyar nyelv,
Te szláv és germán indulókba tört!
Ó, gépesített sztyeppék napja-perzselt,
Ó, nép, mely már szemet lesütni sem mer,

S már nem fontol, ha szólnia muszáj;
Német-, zsidó-, szlávsors taposta föld!
De rettegéstől fénylő, hetyke szemmel
— Hogy szemenköpjék — hosszú sorba áll,

S nem hazudik ügyetlenül dadogva,
De parancsra folyékonyan hadar, —
Új toborzókra, új szégyen-dalokra
Idomított, alávaló magyar!

Hogy is volt? Megbűnhődve a jövendő
S a mult is azzal, ami eddig ért?
Ez nem elég! Minden elkövetendő
És elkövetett aljasságodért

Igazol ez a nap és majd teérted
Száll perbe némító érveivel:
Bolond volt vagy bitang volt, aki téged
Ítélt s ezután még ítélni mer.

Milyen új bosszú, gyáva bűn jöhet még?
De akkor sem tudok mást vallani:
Csak a közöny, aljasság, jóra restség
Őríz, ha őrízhet még valami!

(Vas István)

Tóth Krisztina:  HÁLA-VÁLTOZAT

Arany színekben játszó szén szavak,
Babits a fény, Ady a nagy zsarátnok,
boldog-szomorú lidérc leng: ha játsztok,
zümmögi halkan, csak tűzzel szabad,

Nemes, Nagy dolgot! Hány láng sisteregne,
Füst csapna fel, Weöres sziporkatánc,
Kormos Vas bongna, izzana a rács,
mennyi kanyargó seb, mi nem heged be,

s bár igaz lenne majd, hogy Lesz Vigasz-
J. A. szájából érdes volt az élet,
Petri szájából szép volt a pimasz:

bárhogy mozduljak, lángnyelven beszélek,
torkomban hangjukkal, de semmi az,
ha tőlük éghet éneke az énnek.

Somlyó György: József Attila

Így látlak, ahogy egyszer láttalak:
nagysietősen bújva köpenyedbe
s kalaplengetve búcsúztál, te hetyke,
mint akit vár a kósza pillanat.

Pedig már rég mázsás magány alatt
torzult lágy arcod szögletes-merevre,
és nem várt senki más, csak a sinekre
tétován tolató tehervonat.

Mert nem alkudtál! soha fel nem adtad
a boldogság jogát, bármily nehéz lett.
Nem szolgáltál nyomorító hatalmat,

se öncsonkító, zord képzelmeket.
Mint árulást, szégyelted szenvedésed –
ráborítottad hetyke köpenyed.

József Attila:  Ezüst élet

Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.

Győzni épp oly szép, mint a virág,
De én az uccákon lődörgök,
Vagy esőt hallgatok szobámban
S nagyon hallgatok, hogyha dörgött.

Ezüstös lesz majd nagy szivetek,
Bárha a győzők ti maradtok,
Zászlótok is ezüstté őszül
S egyszer győzni is elfáradtok.

Csatazaj mögött eljön halkan
Hozzátok is az ezüst élet.
Nagyon halkan élnek a felhők,
Meg a halottak, meg a rétek.

-          

Nagycsöndű, komoly kisértet kisér
S hová lépek, kibú a föld alól -
Az árnyékom, mely mindenütt követ
S találkozunk is egyszer valahol.

Olyan szép dolog elfáradni és
Pihenni, mit nem ad se harc, se más,
Kedves árnyékban leheverni, le
S bennünk eleve ott a fáradás.

Bennünk eleve ott a fáradás,
Mely a szűz hónak testvére lehet -
Ha nagyon fázik már a föld, lehull,
Csak hull a hó s új tavaszig befed.

Egy télestén a földet csöndesen
Betakarta a fáradtság, a szent,
Az én szavammal együtt, hisz az is
Végtelen hideg világban kereng.

Pék Pál :  Váróterem

Próbálj a füstön áthatolni!
Homályában részeg dadog.
Köpés, csikkek hűlnek vackán,
föltoluló bitang napok.

S künn az éj a tar füzesben.
Hold tavában tört vagon
árnyéktalan suhan át volt
síneden e hajnalon.

Vesszőnyi fák közt robog egyre
néma lelkek városába,
mocsáron túl, és belevész
a hívogató pusztaságba.

Nem áll meg soha, meg nem áll.
Valahol mégis van helyed:
a legutolsó kocsi, hova
elszökött, ki nem szeret.

Várd ki a sorod, mint aki
sárkányokkal álmodott,
s hűdött nyelvét becézik most
várótermi angyalok.

Mert útra kelünk sorra mind,
kik elhisszük, hogy van tovább,
hogy bomlottan az álomvonat
hazug tájon robog át,

s hogy fülkefényben gubbasztva
is megértjük, hogy megmarad,
mit el nem téphet szívünkből

se föld, se ég, se húnyó nap.

József Attila:  KÉT VERS, KERTRŐL

1

Új borzongást gondolt ki a kert
hozzámvalót és énekeltetőt
tudott engem és öltöződve várt
és én szívét még nem láttam előbb

legszebb fáit dombra küldte fel
hogy zúgjanak ha kél a homlokon
s vízig hajolva mosták gyökerük
kik elémjöttek völgyi útamon

völgyi úton érek égbe én
de ezt a dombot én nem engedem
elpusztíthat már választott veszély
itt pusztul el a kert a szívemen.

2

Szeretem és szeretnek nagyon
szőke ajándék hibás uzsora
csengő habok s a tompa por de már
por nem szállhat a szívemig soha

tükröm mögé faháncsot teszek
kirakom fűvel: itt járt valaki
hajába szalmaszálat fútt a szél
és itt egy ág vigyázva húzta ki

most meg elmegyek a fák közé
az erősök pálcáját letöröm
három virágot ütök el vele
hogy illatozzanak az övömön.

WEÖRES SÁNDOR
VEZEKLÉS

Ó tiszta ég derűs, komoly magánya!
ó távolságtól kékült levegő!
oly messze vagy, hogy a lent-lebegő
madárka kettős-ívű gyönge szárnya

reád-tapadtnak látszik, te hatalmas.
Valaha voltam én is oly magam,
mint te. S véltem: mint te, oly boldogan
sivár s érdektelen leszek s nyugalmas.

De csendemet a cécóért eladtam.
Véltem: csak kóstolom az életet
s látom: a lét a habjaiba vett
és több van már fölöttem, mint alattam.

Mosoly helyett röhej rángatja számat,
mert pillanatnyi bűnök gőze hajt,
nem a magányt vágyom, de a ricsajt.
Te balga szűz, olajodért a bánat

jókor van még? - Nagy ég, ne légy sötét:
leszek-e még, mint te, oly tiszta pálya,
melyre egy vércse vagy pacsirta szárnya
rajzolja a mosoly kettős ivét?

József Attila:  Csend 

Riasztó, mint a fölmorajló tenger
És mint a végtelen hó épp olyan.
Álarca mélyén bús Halál rohan -
Jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember

Remegve ejtem lelkemet elébe.
A szívem hallgatom - kopog-e még?
És megunom ez egyhangú zenét,
Pedig de jó, ha ver és nincsen vége.

Úgy érzem, mintha ingoványon járnék
És jaj süpped alattam a talaj,
De bennem még ellentállás szaval,

De fülemet betömte. - Ó, mi vár még
Reám, ki immár néma, hangtalan.
- Fejem lehajtva megadom magam.

József Attila:  NEM EMEL FÖL  

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.